Sajtóközlemény
IRÁNY már van – az IRÁNY Párt a névválasztás átgondolására kéri Jámbor Andrást
Az IRÁNY Párt arra kéri Jámbor Andrást és csapatát, hogy gondolják át az augusztus 27-én bejelentett, „Irány” néven induló politikai-közösségi kezdeményezésük elnevezését.
Jámbor András csütörtökön jelentette be, hogy „Irány” néven indít új közéleti kezdeményezést, amelynek célja a magyar baloldal politikai, közösségi és kulturális újjáépítése.
A bejelentésre az IRÁNY Párt hivatalos közleményben reagált. A párt felhívta a figyelmet arra, hogy az IRÁNY Párt 2025 óta ezen a néven működő, hivatalosan bejegyzett magyar politikai párt.
Jámbor András saját bejegyzésében külön hangsúlyozta: „Az Irány nem egy párt és nem is lesz az.”
Az IRÁNY Párt szerint ugyanakkor ettől még egy politikai párt és egy aktív politikai-közösségi kezdeményezés gyakorlatilag azonos neve egyértelmű összetéveszthetőséget teremthet a magyar közéletben. A párt közleménye szerint nem kíván politikai konfliktust kialakítani a kérdésből, ezért arra kéri Jámbor Andrást és csapatát, hogy olyan elnevezést válasszanak, amely világosan megkülönbözteti kezdeményezésüket az IRÁNY Párttól.
Farkas Dezső, az IRÁNY Párt elnöke személyesen is reagált Jámbor András bejelentésére: „Abban egyetértünk, hogy az Irány jó név. Ezért választottuk mi is. Az IRÁNY Pártot egy éve ezen a néven építjük, ezen a néven jegyeztek be bennünket, ezen a néven jelenünk meg a közéletben, és a közösségünk is így ismer” – fogalmazott Farkas Dezső. Hozzátette: az IRÁNY név a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál is levédésre került, a párt pedig Irány Podcast címmel saját közéleti műsort is indított, amelynek eddig 15 adása jelent meg.
Farkas Dezső hangsúlyozta, hogy politikailag üdvözli egy új, konstruktív baloldali közösség megszületését: „A sokszínű demokrácia iránt elkötelezettként üdvözlöm a baloldali értékek újjászületését. Nagy szükség van egy új, konstruktív ellenzéki baloldalra. A névválasztás azonban ettől külön kérdés” – mondta.
Az IRÁNY elnöke egy párhuzammal érzékeltette a problémát: „Ha holnap én elindítanék egy közéleti rendezvénysorozatot Szikra néven, alighanem teljesen jogosan kérdezné meg Jámbor András, hogy ezt mégis miért tartottam jó ötletnek.”
Farkas Dezső szerint a helyzetet érdemes gyorsan és konfliktus nélkül rendezni: „Biztos vagyok benne, hogy tudnak olyan nevet találni, amely a saját közösségüket fejezi ki, és nem egy már működő politikai közösség nevét használja. Az irányuk legyen az övék. Az IRÁNY pedig maradjon a miénk.”
Az IRÁNY Párt egyúttal sok sikert kívánt Jámbor Andrásnak és közösségének a baloldal újjáépítéséhez, a politikai vitákhoz és a közösségszervezéshez. Az IRÁNY a Jövő Párt hivatalos közleménye és Farkas Dezső teljes reakciója a párt, illetve Farkas Dezső közösségi oldalán érhetők el.
